SCEDA Rólunk

Rólunk SCEDA

Rólunk

A SCEDA csapata 2012-ben kezdte munkáját Scandinavian Education Agency néven, és 2014-ig csak dániai felsőoktatási intézmények képviseletét látta el Magyarországon. Ettől az évtől azonban további 8 európai ország felsőoktatásába koordináljuk diákjaink jelentkezését, és segítjük integrációjukat, immáron StudyGuide és SCEDA néven. Főbb területeink Dánia, Hollandia, Svédország, Finnország és az Egyesült Királyság. A SCEDA és StudyGuide segítségével egyszerre több országba is lehet jelentkezni, mely lehetőséggel több mint 1 000 diák élt az elmúlt években.

Dániában diplomát szerző diákokként feladatunknak érezzük, hogy a nemzetközi felsőoktatást mindenki számára elérhetővé tegyük és magyar diákok tömegei szerezhessenek diplomát Skandináviában és Európa más országaiban. Célunk, hogy a magyar fiatalok számára nemzetközi felsőoktatási lehetőségek széles körét tegyük elérhetővé és hatékonyan segítsük őket az országok, egyetemek és képzések kiválasztásán túl a sikeres tanévkezdésben és integrációban is. Hisszük, hogy habár a külföldi továbbtanulás egy kihívásokkal teli nagy lépés, szakszerű és hozzáértő felkészülés mellett könnyedén megvalósítható, míg a megszerzett szakmai és nyelvtudás, nemzetközi kapcsolati háló, kulturális tapasztalat és piacképes diploma hosszútávon határozza meg alapjaiban diákjaink jövőjét és szakmai karrierjét bárhol a világban.

Nem csupán pár órában fogjuk diákjaink pártját, de a nemzetközi felsőoktatási felvételi teljes időszakában és azon túl is támogatást nyújtunk: az országok, egyetemek és szakok kiválasztásától kezdve a kiutazásig végig diákjaink mellett állunk. Ez a segítség nem csak a jelentkezési dokumentumok ellenőrzésében merül ki, de professzionális tanácsadást nyújtunk, rendezvényeket szervezünk, és lehetőséget adunk az integrációt segítő tanfolyamokon való részvételre is. Tapasztalataink alapján a helyes felkészülés a siker kulcsa, mely kihatással van a felvételi sikerességén kívül a helyi érvényesülésre is. Ezért hoztuk létre célirányú szolgáltatásainkat és csomagjainkat, melyek hatékonyan növelik diákjaink bekerülési esélyeit külföldi egyetemekre (sok esetben többszörösére növelik az esélyt), mindamellett megkönnyítik a helyi beilleszkedést és meggyorsítják a szállás- és munkakeresést az adott célországban.

Egyedi szolgáltatásainkról


A jelentkezés üteme és időpontja minden intézmény és szak esetében eltérő, a szükséges dokumentumok tárolásában, ellenőrzésében és a határidők betartásában a UniversityAdmission kifinomult online jelentkezési rendszere van a diákok segítségére. A UniversityAdmission szakspecifikusan és személyre szabottan informál a szak-preferenciák tekintetében, így a legrelevánsabb tájékoztatást adja minden jelentkezőnek. Ezt a rendszert használjuk a felvételik nyomonkövetésére, így az ide feltöltött dokumentumokat, kiválasztott szakokat csak mi látjuk és ellenőrzés után a diák jóváhagyásával továbbítjuk a kiválasztott külföldi felsőoktatási intézményekbe.

Egyetemi partnereinket rendszeresen látogatjuk, ahogyan ők is minket: minden évben számos brit, holland, dán és svéd felsőoktatási intézmény látogat el a szervezésünkben Magyarországra, hogy első kézből, díjmentes rendezvényeken és konzultáción tájékoztathassuk diákjainkat akár személyesen vagy online.

Az elmúlt években számos szolgáltatást hoztunk létre, hogy megkönnyítsük és hatékonyabbá tegyük a felvételi és integrációs folyamatot. Szolgáltatásaink elérhetőek egyedileg és csomagokban is. Hisszük, hogy a nemzetközi felsőoktatás mindenki számára elérhető kell, hogy legyen, ezért csomagaink és szolgáltatásaink árait a piacon elérhető szolgáltatások díjainál kedvezőbben kínáljuk.

Csomagjaink már 20 000 Ft-tól elérhetőek.


A SCEDA alapítóiról:

Pajkó Ferenc (CMO/CFO)

A University College of Northern Denmark korábbi tanulója és nagykövete

 

E-mail: ferenc.pajko@sceda.eu

Telefon: 30/792-5562

Üdvözlöm!

"A UCN nagyköveteként és diákjaként rengeteg nemzetközi hallgatóval találkoztam itt Dániában. Az évek során azt figyeltem meg (és saját bőrömön is tapasztaltam), hogy a kiköltöző diákok rendkívül szegényes ismeretekkel érkeznek meg “új életük” színhelyére. Nem tudják hol van a szállás, hol van a főiskola, hogyan érdemes közlekedni, telefonálni, egyáltalán hol érdemes vásárolni, hogy érdemes munkát keresni, kapcsoaltot építeni és a legtöbbet kihozni a nemzetközi oktatás által nyújtott lehetőségekből.

Ezen a hiányosságok és a felkészületelenség megszüntetésére hoztuk létre a SCEDA-t. Én is Dániában diplomáztam (3 különböző dán egyetemen) és éltem ,friss és hiteles helyi információkkal tudjuk diákjainkat ellátni. Mivel éni is átéltük a kezdet nehézségeit, amelyekkel valószínűleg Te is szembesülni fogsz, célunk az, hogy ezeket a kellemetlenségeket minimalizáljuk, és hogy friss és hiteles információt közvetítsünk a külföldön továbbtanulni vágyó diákoknak.

Személyes küldetésemnek tartom, hogy a külföldi egyetemen kezdő diákok minél szélesebb tudásanyaggal érkezzenek az egyetemre, beleértve a praktikus információkat, helyi és angol nyelvtudást, készségeket és kompetenciákat.


 

Kovács Márton (Regional Director)

E-mail: km@sceda.eu

Telefon: 30/510-9804

Üdvözlöm

"A 20. század végén kiszélesedett és elérhetővé vált a világ a benne élők viszonylag nagy részének. A globalizáció következtében nélkülözhetetlenné váltak a nemzetközi kapcsolatok, és maga a nemzetközi “színtéren” megszerzett tapasztalat is. Legyen szó nyelvtudásról, külföldi intézmény diplomájáról, vagy csak egy másik kultúra részletesebb megismeréséről, ezek mind olyan ismeretek, amelyek rendkívüli értékkel bírnak, és a megszerzésükbe fektetett idő és energia biztosan megtérül.

 

Amikor az ember egy időre kiszakad megszokott környezetéből és belecsöppen egy újba, mindamellett, hogy megismerheti saját magát, más nemzetiségek gondolkodásmódjával és szokásaival is találkozhat. Megtanulja kezelni és áthidalni a kulturális különbségeket és teljesen új megközelítési módokat is tanulhat más nemzetek szülötteitől. Ennek következtében kiszélesedik a látómezeje és fejlődik kommunikációs képessége melynek minden bizonnyal nagy hasznát fogja venni későbbi karrierje alatt.

A külföldre költözés — akkor is ha csak egy rövid időre tesszük — nem tartozik a legkönnyebben kivitelezhető dolgok közé, nevezetesen ha azt nézzük, hogy a Skandináv államok nem tartoznak a Hazánkhoz legközelebb eső helyek közé, illetve az olcsóság sem a legnagyobb erényük. Azonban a megszerezhető tapasztalat és az EU-állampolgárokat is megillető ingyenes közoktatás kárpótolja a belefektetett pénzt és energiát. Az adódó munkalehetőségeknek és az ország jóléten alapuló szociális hálójának köszönhetően a munkakeresés és a megélhetés nem nehezebb, mint máshol Nyugat-Európában.

Egy ilyen lépés megvalósításával számtalan új lehetőség kapuját nyithatjuk ki, így még szélesebbre tárul előttünk a világ.”